Menu
A+ A A-

Az ITBN indulása óta folyamatosan gyűjti a magyar IT Biztonsági piacra jellemző adatokat. Rendszeresen szavaztatjuk meg a kollégákat, kérünk be adatokat a regisztrációkor és beszélgetünk a gyártók és képviselőik szakértőivel, hogy teljesebb képet kaphassunk.

A 2013 év végi ITBN-re érkezők véleménye ismét érdekes képet rajzol a hazai IT Biztonság helyzetéről. Arra a kérdésre, hogy milyennek ítélik meg a résztvevők a biztonsággal kapcsolatos üzemeltetési feladatokat minden évben hasonló válaszok születnek. Jó hír, hogy az 5 szintű skálán az alsó két osztályzatot csupán 5% kapta meg ugyanakkor látszik, hogy a válaszadók közel harmada még mindig csak közepes osztályzatot adott. Ugyanakkor az is látható, hogy a szakemberek 66%-a elégedettnek mondható a biztonság üzemeltetésével kapcsolatban. Ez javuló tendencia az előző évek eredményeihez képest.

ITBN 2013 Itel

Nem mondható el, hogy javulna a helyzet a biztonságra szánt költségek terén. Miközben a kibertérben zajló támadások, adatlopások és incidensek száma Magyarországon is érezhetően emelkedik 55%-a a válaszadóknak úgy látja, hogy nem növekszik a védekezésre szánt összeg. Reménytelinek mondható, hogy majdnem 20% látja úgy, hogy költségvetés kissé nő és 6% gondolja, hogy a növekedés jelentős. Ezt sajnos komolyan ellensúlyozza az a tény, hogy majdnem 10% állítja, hogy jelentősen csökken a biztonsági büdzsé és trendhez csatlakozik a kisebb csökkenést érzékelők tábora több mint 10%-al.
Elmondható tehát, hogy a szervezetek több mind felénél nem érzékelhető változás, mégis negyedük többet költ a biztonságra. A lemaradók száma viszont jelentős, ami a világpiaci trendekkel szemben haladva előre vetíti súlyos informatikai biztonsági események bekövetkeztét.

ITBN 2013 kolts

A konkrét biztonsági technológiák és azok alkalmazásának területén megdöbbentő, hogy az alkalmazások által készített naplóállományokat a szervezetek negyede még csak nem is gyűjti. Vagyis ezeknél a vállalatoknál, intézményeknél komolyabb biztonsági incidens észlelésére, felderítésére vagy bizonyítására szinte semmi esély nincsen. Jobb helyzet a gyűjtés terén, amelyet a válaszadók 41%-ban használnak. A világ átlagra jelenleg jellemző központi gyűjtést és elemzést csupán a szervezetek egyharmada végez, amely sajnos szintén azt mutatja, hogy jelentős lemaradásban vagyunk.

ITBN 2013 naplo

Az adatvédelem terén tett különböző lépéseket vizsgáló kérdésekben is jól látható negatív trendek jelennek meg. Alapvetően megfigyelhető, hogy az adatvédelmi megoldások alkalmazása egy kivétellel nem megy 30% fölé. Ez összességében azt mutatja, hogy a szervezetek 70%-nál semmilyen adatvédelemmel kapcsolatos intézkedést nem tesznek, ami nagyon elszomorító képet mutat. A folyamatok dokumentálásban vagyunk a legerősebbek, amely így sem több mint 33%. Az adatok osztályozása és az adatok gazdáinak megtalálása nem könnyű folyamat és a szervezetek közel 30%-ának sikerült. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a többi 70% nem tudja, hogy mely vállalati adat fontos vagy sem és azt sem látja, hogy ezek hol keletkeznek, ki dolgozik velük.
Meglepő, hogy a diszktitkosítás és az USB/média kontroll megoldások elterjedtsége és könnyű használhatósága ellenére az előbbit csak 27% az utóbbit pedig csupán 18% használja, ami leginkább arra enged következtetni, hogy a többi szervezet számára valószínűleg érdeklődésen kívül eső terület az adatok védelme, hiszen még a könnyen használható, hatékony védelmi technikákat sem alkalmazza. Jó hírnek mondható, hogy az alacsony tudatosság ellenére 23% már alkalmaz kifejezetten adatvédelmi célokra készült megoldást, amely valószínűleg nem kis mértékben köszönhető a hazai szakértők evangelizációs tevékenységének.

ITBN 2013 adatv

Ha többet szeretne hallani arról, hogy milyen ma a piaci helyzet, ki és milyen technológiákat megoldásokat használ, akkor regisztráljon az idei ITBN-re, ahol a szakmai összes képviselőjével próbáljuk meg megfejteni a fenti jelenségekre adandó választ.