Jubileiumi 5. - ITBN 2009!
2008. május 28. szerda, 14:57

Már most jegyezze be a naptárba: ITBN 2009, 2009. szeptember 24., Aréna MOZI (Aréna Pláza, 1087 Budapest, Kerepesi út 9.)

Kedves Kollégánk!

A hazai IT Biztonsági szakma mozgósításával immár jubileumi ötödik alkalommal kerül megrendezésre az „Informatikai Biztonság Napja” rendezvény.

Mi látható majd az eseményen?

Idén új helyszínen, nagyobb területen várunk közel 1200 IT Biztonsági szakembert. A már megszokott magas szakmai színvonalú szekciók mellett idén új kezdeményezésként technikai demo előadások is hozzá járulnak majd ahhoz, hogy minden résztvevő megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő témát, előadást. Az idei év újdonsága még az is, hogy a szekciók végén összegzésként az előadók a szekció elnökök vezetésével kerekasztal beszélgetés formájában egyfajta vita fórum keretében elemezzük az adott témát, ezzel is növelve a szakmaiságot. Az ITBN Konferencia kiállítói területén pedig a tavalyi évhez hasonlóan közel 40 hazai és nemzetközi IT Biztonsági szereplő mutatja be élőben új piacvezető megoldását.

Miről fog szólni?

Szervezőként céljaink 2009-ben sem változtak, ahogy az elmúlt években már megszokhatták tőlünk idén is nagy hangsúlyt fektetünk a szakmaiságra, amely a konferencia tematikájába, az előadások tartalmában és rendszerezettségében még erőteljesebben megnyilvánul.

Kiknek ajánljuk?

Mindazon vezető szakembernek, aki magas színvonalon foglalkoznak IT Biztonsággal, és fontosnak tartják, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek az iparág innovatív fejlesztéseiről, valamint a várható fejlődési irányvonalakról. Auditoroknak, biztonsági vezetőknek, szervezeti döntéshozóknak, tanácsadóknak, gazdasági vezetőknek és cégvezetőknek. Olyan szakembereknek, akik fontos beruházási döntéseik előtt képet szeretnének alkotni az IT Biztonsági piac egészéről, megtalálni a cégük számára legmegfelelőbb megoldásokat.

 

Mi lesz és mi nem?

Az idei év nem a nagy és látványos dolgok, cirádás megoldások éve. Takarékos és modern, környezetbarát és praktikus dolgokban gondolkodunk. Több olyan változást is bevezetünk, amely ezt a célt szolgálja. Nem lesz pl. NAGY ebéd, de megígérjük, hogy finom szendvicsekkel kedveskedünk mindazoknak, akik az előadások vagy tárgyalások közben megéheznek egy picit. Nem fogunk feleslegesen sok apró tárgyat és prospektust az érkezőkre szórni vagy valamilyen táskába tenni, hogy aztán azok a kukák martalékai legyenek. Lesznek viszont jól levezetett szekcióüléseink és kerekasztal diskurzusaink valamint sok más az üzleti kapcsolatok ápolását segítő szolgáltatásunk.

Az elmúlt évek szervezési tapasztalatai, támogatóink, és látogatóink visszajelzése alapján idén további gyökeres változásokra készülünk, amelyek még hasznosabbá, kényelmesebbé és nem utolsó sorban érdekesebbé teszik a szakma felhasználói oldalának a konferenciánkon eltöltött időt.

Felmerülő kérdéseit vagy észrevételeit az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre várjuk!

Üdvözlettel,

Keleti Arthur
főszervező

További információk Svájger Árpád, konferencia menedzsernél +36 30 746 46 15, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Módosítás dátuma: 2010. március 14. vasárnap, 17:28