|
Az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás céljai és alapvetései, felépítése valamint kapcsolódása másokhoz.
A KIBEV céljai:
- Elérni, hogy az állam kijelölje a kritikus infrastruktúrák informatikai védelméért és az ország kiberterének védelméért felelős állami szervezetet, amellyel a KIBEV azonnal megkezdi a szakmai együttműködést.
- Amennyiben Magyarország úgy dönt, hogy önkéntes vagy sorállományú alapon kiberhadsereget állít föl, úgy a KIBEV célja az ilyen szervezet hatékony támogatása.
- A KIBEV nem titkolt célja, hogy az állam magáénak érezze az ország kiberterének védelmét, a KIBEV céljait és stratégiáját ehhez igazítja.
- A KIBEV felajánlja az állam számára tagjainak szaktudását és tettrekészségét abból a célból, hogy a haza kiberterének védelmét szolgálja.
- A KIBEV kiemelten fontosnak tartja közvetlenül és a magyar civil szervezetekkel való együttműködésen keresztül a magyar állampolgárok biztonságtudatosságának fejlesztését. Ilyen irányú kezdeményezéseket támogat és erejéhez mérten közreműködik azok végrehajtásában.
- A KIBEV függetlenségre törekszik, ezért tagjai között a biztonságért tenni akaró, megrendelő oldali rendszerüzemeltőket és biztonsági szakembereket, auditorokat üdvözöl. A piaci szereplőkkel (gyártók, integrátorok, tanácsadók) közvetlen és folyamatos kapcsolatot tart fenn.
- Cél, hogy a KIBEV elérje, hogy Magyarországon széleskörű egyetértés alakuljon ki a kritikus infrastruktúrák körének meghatározásában.
- A KIBEV célja, hogy érdemben hívja fel a figyelmet a kibertér fenyegetettségeire, különös tekintettel azokra, amelyek az ország működésében bármilyen zavart vagy kárt okozhatnak.
- A tagok közti kommunikációs hálózat megteremtése révén a KIBEV el szeretné érni, hogy a kritikus infrastruktúrák és a fontos informatikai rendszerek üzemeltetői folyamatos és hatékony kapcsolatban álljanak egymással.
- A KIBEV célja, hogy Magyarország honvédségével, titkosszolgálataival és szakszolgálatával jó és hatékony kapcsolatot ápoljon, mivel a kibervédelem alapeszköze ezen szervezetek közti együttműködés és kommunikáció támogatása és előmozdítása.
- A KIBEV feladatának érzi, hogy együttműködjön mindazon szervezetekkel és csoportokkal, amelyek a kritikus infrastruktúrák informatikai védelme érdekében már eddig is jelentős lépéseket tettek. Együtt szeretnénk működni a katasztrófavédelem szakembereivel, titkos és rejtjelzett kommunikáció szakértőivel és felügyeletével, a rádió felderítési és egyéb speciális szolgálatokkal, Magyarország képviseleteivel külföldi haderőknél (pl. NATO), az EBESZ képviseletével és további szervezetekkel, akik fontosnak tartják kezdeményezésünk ügyét.
- A KIBEV fontosnak tartja a hatályos jogszabályokban, törvényben meghatározott állami szereplőkkel (pl. PTA-CERT), a piaci szereplőket (pl. IVSZ) illetve szakembereket képviselő (pl. ISACA) szervezetekkel való együttműködés folyamatos fenntartását és fejlesztését.
- Cél, hogy a KIBEV a külföldi hasonló szervezetekkel valamint más országok kibervédelmi kezdeményezéseivel aktív és jó viszonyt ápoljon, teret engedjen az információ és tudáscserének.
- A KIBEV tagjai támogatni szeretnék a kibervédelemmel összefüggő kutatási projekteket illetve együttműködnek a hazai tudásfejlesztő és képző intézményekkel, felsőoktatási intézményekkel.
A KIBEV alapvetései:
- Hazafias kötelességünknek érezzük, hogy informatikai biztonságban megszerzett tudásunkat felajánljuk a haza szolgálatára, hogy Magyarország azt felhasználhassa az ország kiberterének és kritikus infrastruktúráinak védelmében.
- Nem támogatjuk és nem működünk együtt rosszindulatú informatikai tevékenységeket végző vagy azt hirdető, promótáló szervezetekkel, személyekkel. Helytelenítjük a hackerekek rosszindulatú tevékenységét és azt károsnak tartjuk a társadalom egésze számára.
- Axiomaként -bizonyítás nélkül - elfogadjuk, hogy az országot és annak informatikai infrastruktúráját veszélyeztető kiberfenyegetettség valós és az ellen tennünk kell.
- A tagok közé történő jelentkezés önkéntes, a beválasztás nem automatikus. A tagok felvételéről a KIBEV által kijelölt, szűkkörű tagság dönt, a később lefektetendő etikai kódex figyelembevételével. Belső körünkbe olyan felelős tagokat várunk, akik által üzemeltett rendszerek kiesése érezhető fennakadást jelent az ország működésében.
- Feltett szándékunk, hogy a tagok hasznos tartalommal lássák el egymást, kommunikációnkban konkrétumokról és egyértelmű szakmai lépésekről beszéljünk.
- Fontosnak tartjuk, hogy a tagok között szakmai alapon folyó, érdemi viták, eszmecserék alakuljanak ki és ezek tanulságaiból építkezzünk.
Az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) felépítése és kapcsolata más szervezetekkel, szereplőkkel.

|